Van jó is meg rossz is abban, hogy vissza-visszatérünk régi táborhelyekre. Egy új táborhely mindig érdekesebb, egyrészt a felfedezés öröme, másrészt a vajon itt-ebből mi keredik ki izgalma révén. Régi helyre visszatérni is lehet vonzó, hisz a táj már emlékekkel telített s módot ad felidézni a banális igazságot, hogy telik az idő.
A kormosi tábor jó alkalmat adott lamentálni azon, hogy az idő nemcsak telik, de hogy az idők is változnak. S a tulajdonviszonyok is időnként. 1984-ben épp azért választottuk azt a helyet, hogy ne legyünk túl közel völgyben fennebb levő Ceausescu-villához. Nem is kérdezte kutya mi címem telepedtünk ott meg - ki is kérdezte volna, hisz kollektívterület volt. 1999-ben már egészen más volt a helyzet, felbomlott a téesz s Vince bácsi, a régi-új tulajdonos megjelent a második napon s attól kezdve szinte minden nap - egyre nagyobb és nagyon kártérítést követelve azért, hogy tönkretettük a kaszálóját. Arra is képes volt, hogy megtudakolja, mi a sátorhely ára a brassói kempingben s ahhoz szabta a tarifát. Alkudozásunk eredménytelen volt, bár olyan kemény üzleti partnere volt, mint én vagyok:-) Az öregben megtestesült a legendás székely vendégszeretet és nagylelkűség.
Maga a tábor silány kaszálón volt, a patak is megjárhatta tavasszal, sok szénát onnnan nem vitt haza Vince bá, így hát a kemping kitűnő üzletnek ígérkezett - alkamunk is volt megköszönnni az öreg buzgó ajánlatát, miszerint jövőre is szívesen lát.
A focipálya viszont rendes kaszálón volt, használtuk is gyakran, stukkolni is à la Balaton.
Egyik este már a tábortűznél ültünk, mikor zörgő autó jött felfele az úton, a patak túloldalán. Kiderült, hogy Bozsik kipuffogója szakadt le a rossz úton s mivel a táborba szánt csantavéri pálinkának csak a töredéke érkezett meg, egyesek voltak olyan szemtelenek, hogy a két dolog közötti valószínűtlen összefüggést szóvátegyék.
Akárcsak tizenöt évvel korábban most is ellátogatunk a Lucshoz. Nem is a ritka növényekre emlékszem, hanem arra, hogyan próbálgattuk bizonygatni a tőzegláp közelében ránk támadó két juhászkutyának, hogy ne féljenek, mi nem harapunk. A szénégetők boksái ugyanott voltak, mint régen.
Ritka madarak is jöttek, például Gelniczky Gyuri meg Marosi Gyuri, családostól. Hollandok is, ha nem tévedek. Nem tudom mire vélni, hogy azóta nem tértek vissza...
Egy valaki, aki nem lehetett ott, de nagyon szeretett volna, az Berci volt - a kezelése nem tette lehetővé. Ám küldött részletes írásos utasítást, kinek milyen szerepe legyen a tábori lap szerkesztésében.
Itt van néhány kép.
Táborzárás után még megittunk egy-két sört a baróti kocsmában s úgy váltunk el, hogy aki teheti eljön augusztus 11-én Ibolyékhoz a tóti hegyre napfogyatkozást bámulni. Ott is készültek képek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.