Az idei táborunk a harmincadik a sorban. Mikor indult nyilván eszünkbe sem jutott, hogy évtizedes távlatokban gondolkodjunk. Egyáltalán nem gondolkodtunk azon sem, milyen is legyen a tábor, amit szervezünk. Csak együtt akartunk lenni azokkal, akikkel már addig is barátkoztnuk, együtt tanultunk, együtt buliztunk. A többi majd megoldódik helyben... 1982-re már volt egy népes baráti társaságunk, sokan közülük ma is rendszeres táborlátogatók. Aztán jöhetett mindenki: barát, rokan, ismerős - a tábor mindig is nyitott volt mindenkinek.

Arra sem gondoltunk 1982-ben, hogy gyerekeink is szívesen jönnek 10-20 év múltán a táborba - egyáltalán nemigen gondoltunk gyerekekre akkor még. S mégis, ha eszembe jut, hogy a Földön talán nincs olyan hely, ahol július végén-augusztus elején a gyerekeim szívesebben tartózkodnának mint a táborban, mérhetetlenül büszke vagyok. Úgy érzem kisebb a távolság a mi generációnk és a gyerekeinké között, mint szüleinké és miénk között volt (én legalábbis el nem tudtam volna képzelni fiatal koromban, hogy a nyár legszebb tíz napján jószántamból azt tegyem, amit a szüleim - bármennyire is szerettem őket). Persze, tudom, hogy nem értem jönnek a gyerekeim táborba, de akkor is - valamit elindítottunk, ami számukra is fontos és folytatható, mely számtalan öröm, élmény, barátság forrása lett.

Ha valami megkülönbözteti a tábort hasonló méretű és jellegű rendezvényektől az a minimális szervezés. Szememben az egyik nagy értéke is. Mondhatja valaki, hogy azokhoz a műsorokhoz, melyek a táborban vannak, nem is kell nagy szervezés... De nem csodálnivaló, hogy az időpontot sem kell kitűzni, (újabban a helyet sem) és mégis összejön több mint száz ember, van üst, fejsze, asztal meg ami asztalra kerüljön - és minden más, ami kell? Az emberek tudják, mit várnak tőlük, és teszik a dolgukat. Ezzel nem azt mondom, hogy mindenki ugyanannyit tesz: bizonyára nagy kapkodás lenne, ha a király vagy Tibi ne lenne a a helyzet magaslatán - főleg a tábor előtt. De mindenki igyekszik segíteni, ritkán szokott ebből surlódás lenni.

Az első közös sátorozás, ahol a maiak közül is ott voltunk páran, 1976-ban volt a Szent Anna tónál - hol is lehetett volna máshol? Aztán sorra bejártuk az Kárpatok vonulatait, de a túraforma nem felelt meg akkora társaságnak, amekkorává harminc évvel ezelőttre duzzadtunk (s volt már mögöttünk egy-két olyan tapasztalat, amikor a lányok hátizsákját is cipeltük a hasizsákként, s abból elég volt).

Ezért lett az a forma, hogy többnyire egy előre kijelölt helyen tábort vertünk s mindvégig ott maradtunk. Többnyire, mondom, mert az első tábori meghívó a Csík-Udvarhely között úton a 25-ös kilométerkőhöz szólt, s azt terveztük az Almási barlang körül táborozunk. Csak azzal nem számoltunk, hogy a hídakat régen elvitte a víz s így be kellett érnünk Kiruly sarkával. Ennyit a szervezésről. A meghívón Veress Péter linómetszete egy hátán frissen kivágott fenyőt cipelő fickóval természtevédő elkötelezettségünk kétségtelen jele volt - ez a fintor fel sem tűnt akkor. A szöveget kolozsvári egyetem Felix-256-os gépén nyomtuk, csupa nagybetű, semmi ékezet, semmi szóköz - aki nem tudja kiböngészni s nem ér oda, nem is érdemli meg. Mindenki odaért... Vajon hányódik-e valahol egy példány az első meghívóból?